Szépmesterségek

 

Bemutatkozás           Információk           Gyűjtemény         Kapcsolat 

 

KIÁLLÍTÁS, rendezvény

Kiállítási archívum
Rendezvény archív


ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK

Szalay Lajos
Kondor Béla
Feledy Gyula


 

Rákóczi-ház
Petró-ház
Feledy-ház
Színészmúzeum
Alkotóház



Partneriskolák


MI MU MU

MESTERKEDŐ


TEHETSÉGGONDOZÁS


Művészeti képzés


 

Nemzeti kisebbségek képzőművészete és tárgykultúrája az északkeleti régióban

 


 

    E-mail  

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


KIÁLLÍTÁSI ELŐZETES

Rákóczi-ház


 

Szeptember 3 – szeptember 21.

 

„Név nélkül”

A VII. Miskolci Művésztelep záró kiállítása

 

Az idei művésztelepre meghívott alkotók (Igor és Ivan Buharov, Dinea László, Kovács Budha Tamás, Fekete Balázs, Szabics Ágnes, SZAF – Mécs Miklós, Fisher Judit) a képzőművészeti műfajok lehető legszélesebb skáláján dolgoznak. A kiállítás az augusztusban itt töltött két hét eredményeit foglalja össze.

 

Fotók

Szeptember 4 – október 4.

Alexandre Trauner

Hôtel du Nord

 

Ismeretlen fényképfelvételek a hagyatékból harmincas évek Párizsáról

Tudtuk róla, hogy a világ leghíresebb filmes díszlettervezője, Marcel Carné, Billy Wilder, Orson Welles, Joseph Losey, Luc Besson, Bertrand Tavernier alkotótársa. De hogy jelentős fotográfus is volt? Ezt eddig nem tudtuk.

 

 Szeptember 4 − október 4.

 

Kepes György

Fotómunkák

Válogatás magángyűjteményekből

 

A modern művészet egyik hőse, a chicagói New Bauhaus és a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology művészeti kutatóintézetének megalapítója, aki új utakon járt a művészet és a tudomány határán.

 

Szeptember 11 – október 8.

 

Urbán Tibor

Az utolsó népi festő című kiállítása

 

Megnyitó

 

2008. szeptember 11-én, délután 17 órakor.

 

 

 

Szeptember 25 – november 15.

 

Kmetty János

Rajzok, grafikák

 

Kiállításunk lapjait a Magyar Nemzeti Galéria, a Hermann Ottó Múzeum anyagából, valamint magángyűjteményekből válogattuk.

 

 

Public Art

 

Szeptember 17- 30.

 

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a Reneszánsz Év keretében és támogatásával országos pályázatot hirdetett public art művek megvalósítására vidéki nagyvárosokban. Miskolcon öt nyertes pályamű lesz látható két héten keresztül a város különböző pontjain.

Szeptember 17. 20.00

Fényfestés a galéria belső udvarán tematikus tartalommal a public/street arthoz kapcsolódóan. 

Szeptember 25., 30 18.00 órától

Rendhagyó tárlatvezetés a belvárosban public art és street art helyszíneken. Indulás a galéria elől.

Szeptember 23. 20.00

Nyilvános vetítés a Szinva teraszon kortárs videomunkákból.


SZABADISKOLA


 

A Nyári Képzőművészeti Szabadiskola

időpontja: 2008. július 7-18.

FELHÍVÁS

 

Fotók

 


KÖZLEMÉNY


 

 

A XXIV. Miskolci Grafikai Triennále

      kiállított munkáinak     visszaadása!

 

Bővebb információ !

 

A nyári szabadságolások miatt,

2008. augusztus 1-től 31-ig az intézmény Igazgatóságára érkező hívásokat (hétfőtől péntekig), munkatársaink délelőtt 10 és délután 16 óra között fogadják az ismert számokon.

 

 

„400 cm2”

Salgótarjánban,

a Nógrádi Történeti Múzeumban

 


 

XXIV. Miskolci Grafikai Triennále

 

 

 


 

 

Tarczai Béla

életmű projekt

 

 

>>>>>

 

 

 

 

 

 

 


KIÁLLÍTÁSI ELŐZETES

Színháztörténeti és Színészmúzeum


Szeptember 17- november 22.

Tündérbáj és koboldvarázs 

Barnáné Juhász Ildikó

bábtervező művész kiállítása

 

 

A legkülönbözőbb művészeti ágak képviselői kaptak kedvet ahhoz az utóbbi időben, hogy varázslatos mesevilágokat teremtsenek. Barnáné Juhász Ildikó, a miskolci Csodamalom Bábszínház tervező művésze közel két éve nyúlt ecset után, hogy megalkossa saját festett tündérvilágát.

 


M. ICA – Miskolci Kortárs Művészeti Intézet


Megnyitó

 

2008. szeptember 10-én, délután 17 órakor a

Széchenyi u. 38. szám alatt.

 

A kiállítás szeptember 30-ig, naponta 15 és 19 óra között tekinthető meg.

(Miskolc, Széchenyi utca 38., az Éden cukrászda fölött az emeleten)

„Személyes tér“

Az internet hatalmas, beláthatatlan közterébe ékelődő apró, saját univerzumok világát tárja fel a „Személyes terek“ kiállítás, összekapcsolva virtuális és a valós kiállító tereket. Az alkotók a maguk körül megjelenített fiktív tereken és a hozzájuk kötődő eseményeken keresztül belső világuk intimitását tárják elénk, egyfajta öndefiníciós folyamatként. A kiállítás külső helyszíne – ami egy lakás személyes terének belső világa – többszörös áttételen keresztül segít a képeknek kilépni saját virtuális mivoltukból.


KIÁLLÍTÁSI ELŐZETES

Petró-ház


 

Nagy Kunszt!

 

Megnyitó

 2008. szeptember 10-én, délután 15 órakor.

Fotók

Nagy Kunszt - Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum

Nyitva: hétfőtől péntekig 8-16 óráig

„Ego a falon” - Kortárs képzőművészek saját alkotásaikon

Offenbächer Ferenc, Somlói Zsolt és Spengler Katalin magángyűjtők szíves segítségével.

Nagy Kunszt foglalkozások:

Kreatív műhely – 12-14 éves gyermekek számára, minden kedden 16-18 óra között, 12 alkalommal. Jelentkezés szeptember 9-ig a 20/398-99-18 telefonszámon.

Alsó-, felső tagozatos és középiskolás osztályoknak szóló múzeumi órák a kiállítás témájához illeszkedően (Nem csak művészeti iskolásoknak!)

Időpont egyeztetés: Borsos Mária 20/398-99-18 Részletesebben: www.mimumu.hu,

E-mail: nagykunszt@citromail.hu

Mesterkedő

Képzőművészeti gyermekfoglalkozások a Miskolci Galéria időszakos kiállításain, 6-14 éves gyermekek számára.

Az aktuális tárlat megismeréséhez közös beszélgetés és játékos kreatív munka kapcsolódik a kiállítótérben. A kiállítások kedvezményes belépődíja 50 Ft, az anyagokat és eszközöket is biztosító foglalkozások ingyenesek. Az elkészült munkák hazavihetőek.

2008. szeptemberében 13-tól minden második szombaton 10-12 óra között a Rákóczi-házban.

Részletesebben: www.mimumu.hu, E-mail: mesterkedo@citromail.hu

 


 

 


 

Művészeti képzés

 

 

A „Nem hivatásos művészeti csoport vezetője”

szakirányú továbbképzés,

másoddiploma megszerzésére irányuló képzés

a Miskolci Galériában.

 

Tájékoztató                Jelentkezési lap

 

 


MISKOLCI GALÉRIA BARÁTI KÖRE


 

Az intézmény segíti a tagok tájékozódását a művészeti életben, a Baráti Kör tagjai segítik a Miskolci Galériát, hogy a modern és kortárs művészet jelentős központjává váljék.

 

Bővebb információ a miskolci.galeria@chello.hu címen kérhető.

 

Fotók

 

 


HÍREK, INFORMÁCIÓK


 

 

A Miskolci Galéria 2008. első félévi programja

 

1. rész

 

2. rész

Új jegyárak, megváltozott látogatói kedvezmények!

>>>>>

 

 

Felhívás

Miskolci iskolák számára

 

 

 

>>>>>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© Miskolci Galéria - frissítve

2008. szeptember 11. csütörtök