„A pop art kikérdezhetetlen. Faggatásra ásít, vallatásra megkeményedik, mint a kő. Nincs ’mondanivalója’. Önmagát sem érti egészen, legalábbis mindent elkövet, hogy ne értse. Folyamatos gondolkodásról leszokott, reprodukálhatatlan vagy tudatküszöb alá szorított gondolatmenetének csak a rezüméjét közli, rejtélyes jelmondatokat; vagyis kvantumokban gondolkodik.”

Tisztelt Vendégek!

Mint ahogy az a mi szakmánkban sem példa nélküli, a fenti frappáns sorokat egy nálam jóval okosabb gondolkodótól, Erdély Miklóstól kölcsönöztem, aki a hatvanas évek pop művészetét jellemezte ily módon egy tanulmányában. Jó negyven évvel később Gerhes Gábor és Csontó Lajos körben a falakon látható, egységnyi szöveg- és kép-mennyiségeire mintha pontosan illene ez a leírás: rejtélyes jelmondatok, kvantumnyi információk. Ezeket a műveket persze nem szoríthatjuk pusztán a pop kategóriájába, bármennyire is nyilvánvaló kötődésük a populáris műfajokhoz, hisz azóta – mondjuk, Roy Lichtenstein képregény-kockái óta – bőven van mit számba vennünk, ha e művek párhuzamait keressük. Talán nem lesz unalmas egy gyors áttekintés azokról a fejleményekről, melyek talán segítségünkre lehetnek e művek megközelítésében.

A hatvanas évek művészetében szinte felmérhetetlenek a következményei Andy Warhol tevékenységének, aki ikonokká formálta a fogyasztói társadalom kultusztárgyait és –személyeit, miközben kisajátította a reklámgrafika eljárásait és figyelemfelkeltő mechanizmusait. A hetvenes években a konceptuális művészet a a kép mellett, sokszor helyett a szövegre irányította a figyelmet. Eközben megjelent a „klasszikus” graffiti New Yorkban, melynek a hatóságok elől rejtőző hősei az úgynevezett „tag”-gekkel, betűkből formált személyes jelekkel fújták tele a falakat és metrókocsik oldalát. A nyolcvanas években Keith Haring, Jean-Michel Basquiat és társaik tették szalonképessé az utca művészetét, és képeiknek spontaneitása összhangba került az új, expresszív festészeti irányzatokkal. A művészek sajátos ikonográfiájában a rajzfilmek képi világa a magas művészet szimbólumkészletével ötvöződött. A „street art”-ra keresztelt anonim utcai művészet eközben újabb technikákat dolgozott ki: óriásplakátok, fekete-fehér, fénymásolt ragaszok, stencilezett, sablonon keresztül fújt művek jelentek meg a kilencvenes években.

Az úgynevezett „brandalism” már az új évezred fogalma: olyan street art műfajokkal kapcsolatban használják, melyek a cégek brand-jeihez, védjegyeihez hasonló személyes jeleket, logókat terveznek és terjesztenek. Mindeközben persze éltek és virultak a művészettörténet által különösebb figyelemre nem méltatott, de a kultúrantropológusok által nagy kedvvel tanulmányozott olyan képek, jelrendszerek, mint a tetoválások vagy a pólókra nyomtatott ábrák, feliratok.

Gerhes és Csontó, mindketten praktizáló képző-, fotó- és grafikusművészek, láthatóan nagy kedvvel kirándultak ez alkalommal egy olyan területre, mely korántsem ismeretlen számukra mindennapi gyakorlatukból, de egyelőre kísérleti terepnek számít művészi gyakorlatukban. Az itt kipróbált műfaj valahol a magas művészet, az alkalmazott grafika, a tipográfia és az utcák művészete, azaz a street art metszéspontjában helyezkedik el. A képek eredetileg apró fekete-fehér rajzok, melyeket felnagyítva festettek a galéria falára. A legtöbb rajz elidegeníthetetlen része egy-egy angol nyelvű szövegtöredék, szövegbuborékban vagy a kompozíció részeként. Az ábárk nehezen adják meg magukat az értelmezésnek: ahogy Erdély fogalmazott, „gondolatmenetűknek csak a rezüméjét közlik”, korántsem egyértelmű, hogy hogyan kötődik egymáshoz szöveg és kép, logosz és logó.

A rossz angol, a háromszáz szóval is boldoguló „basic English” elfedi a szöveg jelentését, de nem segít rajtunk a kép sem, mely ugyanúgy többértelmű, „hibás”, esetleges. Ember és állat, tárgy és élőlény, szó és kép, jelenség és fogalom tűnnek át egymáson. A groteszk ábrák, a banális figurák ugyanakkor a legszemélyesebb és legfontosabb témákkal, fogalmakkal hadakoznak: barátság, vágy, szeretet, szülő-gyermek viszony, hit, halál és túlvilág. Agy-történet malacpofákkal. Szív szemekkel és nemi szervvel. Ház igaz szerelemmel. Jó fiúk lerészegedve, négykézláb, reszketeg vonalakkal. Anyukáját (!) imádó Pinokkió-szerű fiúcska, szado-mazo jelmezben. Valódi barátságra vágyó földönkívüli. Henry Moore szobrot formázó, misztikus figura, helyesírási hibával. Macsó cowboy, kalapban – vagy ő fog sírni, vagy mi, de valaki biztosan. A teremtés kiküszöbölhetetlen hibái, a tudatalattiból előpofátlankodó képek, szövegtöredékek, értelmetlen jelképek, azonosíthatatlan logók. Elfedett, meghamisított, kiforgatott és kinevetett jelentés, a végtelen űrben szétpattanó szövegbuborékok. A figyelem fókuszában, a falakra nagyítva valami ideiglenes, artikulálatlan, de személyes és közvetlen dolog – alighanem az élet maga.

vissza