Hol volt, hol nem volt....
A Nagyenyed utcánál kezdődik a Németvölgy, ez Bandi hazája. Sajátos hangulatú városrész. Ebben az utcában kezd fölfelé kapaszkodni az 59-es villamos, egykor a 60-as is erre járt. Régen csak egy motorkocsi vitte az utasokat, ma már egész szerelvény. Sokat változott a környék. A Fakalapács borozó még megvan, és vannak kis boltok is, régebben KÖZÉRT, még régebben Meinl, most új és ismeretlen cégek árulják az élelmiszert, gyümölcsöt, sokféle fontos miegymást. A vasbolt viszont újra Kátay. A villamos továbbkanyarodik a Csörsz utca felé. Alattunk a Déli pályaudvar.
Villamossal utazom a Királyhágó térig. Valamikor itt laktam a Böszörményi út elején, szemben az Istenhegyi úttal. Jó érzés, hogy ismerős vagyok itt.
A Királyhágó tér után változnak a házak, egyre több a zöld. Az „öröklakások" udvar felőli részén zöld bokorsáv szűri meg az utca zaját-porát. „Ősfás" udvarok. Repkény. Rigó Jancsi cukrászda. Belbuda.
A Hollósy Simon utca sarkán van a Tik-Tak presszó. A kerthelyiségben beszéltem meg találkozót Baranyay Bandival. Nem sokkal előttem érkezhetett, előtte a korsó, de még nem kezdte el inni a sörét. Itt neki már nem kell rendelnie, ha belép, a pincér azonnal hozza a szokásosat. A törzsvendég vendége is törzsvendég. A pincér egy szemvillanásból ért, mire leülök, előttem is korsó. Otthon vagyunk.
- Na, mizujs?- kérdezi, utánozhatatlan hanghordozással.
- Milyen jó ez a hely – felelem – igazi kerthelyiség.
- Jó hely – feleli.
Bandival nagyon jól lehet beszélgetni.
A Tik-Tak presszónak volt a legszebb neon felirata. Faliórát formázott, amelynek ingája valóságosan mozgott ide-oda. Régen nem volt ennyi fény a városban. A felirat messze világított.
Aztán eszünkbe jutott az a történet, amikor a Városmajori kerthelyiségben ültünk egy vadgesztenyefa alatt és egy gesztenye hatalmas csattanással beleesett a sörömbe. Akkor riadalmat okozott, most nevetünk rajta. Jók ezek a régi dolgok.
Bandi ismeri a környék minden zegét-zugát. Itt lakott a Baranyay család a Hollósy Simon téren. A papa a XII. kerületi elöljáróság anyakönyvvezetője volt egészen 1948-ig, hirtelen kényszernyugdíjaztatásáig. A családi otthon is megvan még, most a fivére lakik ott. Itt nőttek fel a Baranyay gyerekek, Bandi innen járt a 60-as villamossal a Török Pál utcába, a kisképzőbe. Itt lógtak együtt Lakner Lacival, akik szintén a közelben laktak. És lakott itt a téren egy híres művész is, Komjáthy-Wanyerka Gyula, az angol aranyéremmel kitüntetett akvarellista és rézkarcoló. Bandi tőle hallott először arról, milyen is a rézkarc-technika.
Dino Buzattira terelődik a szó. Én csak a Tatárpusztát olvastam. Bandi fejből idézi a kis novellákat, remekül szórakozunk. Irodalom, zene, ezekről beszélgetünk, meg a régi időkről. Szót szóba fonva lassan és alaposan körüljárjuk a témát. És hallgatunk is sokat, lassan fogy a sör.
Arról, hogy mit is fest, mivel is foglalkozik egyikünk vagy másikunk, szinte soha nem beszélünk. Mit is lehetne erről beszélni. Megnézzük a kiállításokon egymás munkáit. Együtt a kollégákkal. Ezek fontos dolgok. Most csak úgy sörözünk. Ketten.
Régebben a borozókat szerettük, mostanában a csapolt sör alakítja sétánk útvonalát. Akár a Bambiba is mehettünk volna. Az is presszó, de messzebb, a Bem tér sarkán. Fém lábú asztalok, kerámia falikép, nejlonfüggöny, a hátsó részben dominózók, a teraszon örökké ott ül a száz éves néni, és még a pincérnők is mintha a hatvanas évekből maradtak volna itt, merő feledékenységből. Van csapolt sör. A Bambiban is megállt az idő.
Vannak még helyek.
Lehet örülni.
Haász István