SZÁMOLATLANUL

Miskolci Téli Tárlat 1997.

A számok bûvöletében élünk. Számoljuk szeretteink és magunk éveit, házassági évfordulóinkat, elfogyasztott kilométereinket, táncdalfesztiváljainkat, olimpiáinkat, regisztráljuk bolygóra lépéseink, népességünk, gyermekeink, nyugdíjasaink és eltartottjaink, rekordereink, érettségi- és csúcstalálkozóink, nagy utazásaink számát, de legfõbbképpen számoljuk az idõt. Nem számoljuk, de számba vesszük mindig örömeinket és keserveinket, tennivalóinkat és az elvégzetteket, még inkább a mások tennivalóit és az el nem végzetteket.

És számoljuk, mert számolni kell, a rossz számokat is: halottainkat, világháborúkat, pusztító járványokat, földrengéseket, robbantásokat, pénzünket, csalódásainkat, kilóinkat, õsz hajszálainkat, ráncainkat.

És mégsem számolunk mindent. A "jó" számok közül sem. Most éppen a Miskolci Téli Tárlatét, melyet ez évben a 14. alkalommal rendezett meg a Miskolci Galéria. Nem számoljuk, mert 1970-ben az elsõ sem volt elsõ, a második sem második, így a harmadikat és a többit sem jelöltük számmal. De ma, e nem kerek évfordulón mégis érdemes visszatekinteni az évtizedek óta megszakítás nélkül jelentkezõ kiállítás múltjára, kezdeteire, eseményeire. Mert számolatlanul is, de a Téli Tárlat léte óta fontos eseménye városunknak, Miskolcnak, néha az országnak is, de a képzõmûvészeti élet részeseinek, kiállító mûvészeknek és közönségének, a mûvészetek barátainak és szakembereinek mindig az.

Nézzük hát az elejétõl. A Téli Tárlatok elõdei a Miskolci Országos Képzõmûvészeti Kiállítások. Miskolcon 1955-ben rendezték meg az elsõt, 1960-ig évente, 1960-tól kétévente. 1970-ig e néven szerepelt a tárlat. 1961-tõl páratlan években az Országos Grafikai Biennáléknak ad otthont a város.

1966 telén a X. Országos Képzõmûvészeti kiállítást az akkor átadott új képzõmûvészeti intézmény, a Miskolci Galéria fogadta be és rendezi meg azóta is.
A kiállítás nevét Téli Tárlatra 1970-ben a rendezõi akarat azért változtatta meg, mert a hatvanas évek végére bebizonyosodott, hogy azt az országos jellegét, jelentõségét, melyet a szándék és a megvalósulás többé-kevésbé bizonyított, valójában elveszítette a tárlat. Országossága esetleges volt, csak úgy, mint a miskolcihoz hasonló többi országos kiállítás, hiszen elsõsorban a Miskolcon és az észak-magyarországi régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében élõ képzõmûvészek küldték be legújabb festményeiket, grafikáikat, szobraikat, iparmûvészeti alkotásaikat. A Budapesten és az országban élõ mûvészek egyszerûen nem gyõztek — vagy nem akartak — jelen lenni az egyre szaporodó, hasonló célkitûzéssel létrejövõ és az õket kedvesen vagy szelíden erõszakosan invitáló tárlatokon. Az országos kiállítások körül tapinthatóan körök alakultak ki - a helyi mûvészeken kívül rendszeresen általában csak a városhoz vagy mûvésztelepéhez kötõdõ alkotók jelentek meg.

Így igazabbnak, korrektebbnek tûnt 1970-ben a "téli" elnevezés, mint a nagyzoló "országos". És innen már magától érthetõdõ volt a kiállítás rendezõitõl a 80-as évek elején a döntés: legyen a Miskolci Téli Tárlat "csak" egy szûkebb régióé. Legyen a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megyei mûvészek bemutatkozási fóruma, akiknek ez valóban fontos, hozzák el õk legújabb és legjobb munkáikat a tárlatra. Mellettük mindig külön meghívást kapott továbbra is a városhoz és területhez származásával vagy munkásságával kötõdõ máshol élõ néhány mûvész is. És a Téli Tárlatok ekkor valóban megújultak és megerõsödtek.

Az utóbbi években a természetes társadalmi változások eredményeképpen és azok szellemében a Téli Tárlatok úgynevezett " szabadbeadásossá" váltak, — az elõzõ meghívásos rendszerrel ellentétben — így hivatásos és nem hivatásos alkotók egyaránt beadhatják ma mûveiket. A kiállítás jó szakmai színvonalának megtartása ez esetben viszont megkívánja, sõt megköveteli, hogy a kiállításra szánt mûveket szakértõ, pártatlan zsûri tekintse át, válogassa.

A kvalitás érdekében ezt akkor is meg kell tenni, ha a zsûrizés fogalma és gyakorlata az elmúlt években általában elavulttá, fölöslegessé vált kiállítási életünkben.

Amikor számolunk, gyakran emlékezünk is. Most is emlékezünk a Téli Tárlatokon valamikor jelenlévõ, azóta már elhunyt mûvészekre: Csohány Kálmánra, Lenkey Zoltánra, Lukovszky Lászlóra, Csabai Kálmánra, Vasas Károlyra, Kunt Ernõre, akik mûveikkel mindig erõsítették a kiállításokat. Ez évben — legutóbbi festményei kiállításával —szomorúan emlékezünk a néhány hónapja elhunyt Mazsaroff Miklósra, a Téli Tárlatok rendszeres résztvevõjére és egykori aktív szervezõjére.

De e szomorú számbavétel mellett a Téli Tárlatok életében örömteli folyamat is zajlik, az utóbbi kiállításokon örömmel üdvözölhetjük a már rendszeresen és újonnan jelentkezõ fiatal alkotókat, pályakezdõket, fõiskolásokat. Munkáik jó színvonalát a zsûri és a díjzsûri többször, így most is elismerõ díjakkal értékelte.

Reméljük, hogy a Téli Tárlat a jövõben is megtartja jelentõségét Miskolc és a régió mûvészeti életében.

Miskolc, 1997. december

Dusza Éva