Sokan és sokféleképpen kísérleteztek már azon, hogy multidiszciplináris módszerekkel és attitűddel térképezzenek fel egy-egy határterületet, jelen esetben képzőművészeti produktumoknak a közönségükre és áttételesen a vizualitás közállapotára ható szociológiai, pedagógiai, pszichológiai mechanizmusát. A képzőművészet aktív művelői oldaláról indult megannyi kezdeményezésben, művészeti akcióban, kiállításon vagy public art projekt által hazai és nemzetközi példák tömkelege tanúskodik az ilyen átfogó megközelítések szükségességéről. E kezdeményező művészek, akár művészetszociológiai megközelítésel, mint Vitaly Komar és Alex Melamid 1994-es felmérésének eredménye által megfestett Olaszország legkedveltebb és legutáltabb képeit, vagy hazai társadalmi célú projekt művészethez kapcsolódó példaként Elekes Károly amatőr festők munkáinak restaurált, átfestett „tunningjait” említjük, olyan kérdéseket feszegetnek, mely felütésekre a különböző, azonban a helyzetben alapvetően érintett tudományterületek még viszonylag kevésbé reagáltak. Engem művészetpedagógiai szemszögből érdekelt, hogy a „művészet-ipar” különböző területein dolgozó képzőművészek, akik mellesleg a művészképzési struktúra különböző szegmenseiből érkeztek, s nem utolsó sorban, akiket a közvélekedés gyakran tekint a művészi kreativitás felkent individualista papjainak is, hogyan reagálnak az általam felvetett kérdésre. Kíváncsi voltam, helyes-e az a felvetésem, hogy egy adott feladatban az egyéni kreativitás elaboratív aktusában, mintegy regeneráló, rekreáló, mesterként, a vizuális környezet affekcióinak gyógyítóiként is prosperálhatnak, megvalósítva ezzel a kreatív energiák által koordinált, direktebb társadalmi illetékességet.

A HELYREIGAZÍTÁS címen futó projektem lényege, hogy tizenkettő a feladatra felkért képzőművész egy (általam megvásárolt és a művészeknek átadott) a közízlést reprezentáló, kereskedelmi forgalomra sokszorosított ún. ’instant festményt’ (valójában 6 féle műanyagra printelt reprodukciót) festett át, igazított helyre, illetve próbált meg „feltölteni” művészi tartalommal szabadon választott technikával, saját elképzelés szerint, azzal az apró kikötéssel, hogy az eredeti kép minimum 10%-a még látható, felismerhető legyen! Az így elkészült kép (ek) mellé néhány mondatos szöveges kommentárt, koncept-leírást is kértem az átdolgozás mikéntjéről, melyhez rövid kérdőívet is szerkesztettem. Terveim szerint a projekt része az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskoláján a vizuális nevelés, a kreativitásfejlesztés, és a képzőművészet összefüggéseit vizsgáló kutatásomnak, s készülő doktori disszertációmnak. (Orosz Csaba)

                A lot of people have made experiments in various ways with mapping a certain borderland with multidisciplinary methods and attitude, in this case, how these fine art products affect their audience and indirectly the general condition of visuality, its sociological, pedagogical and psychological mechanism. Considerable numbers of home and international examples, in different initiatives such as art actions, exhibitions or public art projects started by active doers of fine arts, bear witness that such overall approaches are needed. These initiatives artists, whether the approach is art-sociological, like Vitaly Komar’s and Alex Melamid’s, who created the most loved and hated pictures in Italy according to their survey in 1994, or the works of Károly Elekes, whose repaint ’tunings’ (original pictures made by amateur painters) are good examples for national, public project, are raising such questions on which the different, but basically concerned disciplines had no considerable reaction. I was interested in the art pedagogical point of view. How the artists arrived from different segments of structure of artist teaching, working in different fields of ’art industry’, and are said to be individual priests of art creativity, react to the questions I raised. I wondered whether my theory is correct that in a certain task in the elaborative act of the individual creativity, as these artists were regenerative, reactive masters, they can prosper as the cure for the affects of the visual environment realizing with this a more direct public competence coordinated by creative energies.

  The main aim of my project entitled RECTIFICATION is to repaint, to rectify and to try to fill up with art value an ’instant picture’ (bought and given to the artists by me) by twelve invited artists. This picture represents the public taste and printed to trade purpose. The invited painters could freely choose a technique according to their taste with a tiny stipulation: at least 10% of the original picture should have been recognizable. Besides these pictures I asked them to give a short explanation, a concept description about their repainting to what I made a short questionnaire. As my plan, this project will be a part of my PhD thesis at the Doctoral School for Pedagogy (ELTE). My research work is focusing on the visual education, the improvement of creativity and the connection of fine arts. (Csaba Orosz)