Miskolci Grafikai Triennále 2008
A szó elszáll, az írás megmarad, és a grafika is 24. alkalommal kerül megrendezésre a Miskolci Biennále, amely azért tudott és reméljük még sokáig tud létezni, mert rendelkezik a folyamatos megújulás képességével. Emlékszem a szitanyomat szalon avagy biennále képessége körüli heves vitákra, tanúja voltam az offsetnyomat művészi szempontból való elfogadhatóságáról folytatott eszmecseréknek, láttam a sokkhatást amikor a xerox, a lézerprint megjelent. Ma úgy tűnik, ezek békésen megférnek egymás mellett. Sok művész folytat kísérleteket, amelyek nélkül tevékenysége megmerevedne, üres ujjgyakorlattá válna. Ezek közé a kísérletek közé tartozhat a különböző technikák használata, amelyekből egész arzenálnyi áll a kortárs alkotó rendelkezésére. Ennek segítségével talán megkérdőjelezheti azt a feltételezést, amely szerint a szellem és a manualitás már minden lehetségeset elvégzett. Nyomasztó lehet a művészettörténet immár felfoghatatlan számú remekműve. Ebből a helyzetből nem könnyű kiutat találni. Szabaduljunk meg e múlttól, s pusztítsuk el a művészetet? Térjünk vissza a művészetek gyökereihez, leglecsupaszítottabb elemeihez, vagy vegyük elő a jelent s a múltat és csináljunk viccet mindebből? Esetleg különösebb cél nélkül a technikákban rejlő szépségekkel játszadozzunk csupán? Ugyanakkor tény, hogy amíg a technika és tudomány eredményei viszonylag gyorsan átértékelődnek, addig a művészet kimagasló teljesítményei képesek megőrizni értékeiket évszázadokon, olykor évezredeken keresztül is.
A művésznek kötelessége olyannak ábrázolni a világot amilyennek látja, s válaszolni a kívülről és belülről érkező impulzusokra. A művészet csak átértelmezése az őt körülvevő világnak. Ezért nincs sok értelme annak, hogy valaki ugyanazt a dolgot csinálja hosszú éveken keresztül. A művészetet a művésznek a saját korához kell kötnie. Ennek a hátulütője az, hogy a művészet esetleg elvész. Egy csomó mű létezik, ami kötődött a saját időszakához, és ott is ragadt. Csak remélni lehet, hogy egy bizonyos ponton a mű meghaladja a korát. Erre azonban nem szabad gondolni, arra kell összpontosítani, hogy a mű az aktuális történésekhez kötődjön. S az alkotó eredetiségének ellenére is a múlt művészetének ruhatárában minden valószínűség szerint megtalálja majd kabátjának fogasát.
A létrejött műalkotás és a befogadó közt kapcsolatteremtési próbálkozások valósulnak meg. Műtermekben, galériákban kiállítótermekben, múzeumokban honlapokon, a városi környezetben és olyan fórumokon, mint ez a szakmai seregszemle. Különben polcokon, ágy alatt, szekrényben borul az ismeretlenség fátyla egy-egy életmű jelentős alkotásaira. Egy zavaros, vagy inkább úgy mondanám igen szerteágazó időszakban, amikor a szakmai szempontok szerint gyűjtő-és feldolgozó múzeumi munka, a kereskedelmi szempontokat előtérbe helyező, örvendetesen gyarapodó számú galériák, valamint a pályázati rendszer közti viszony még nem nevezhető teljesen harmonikusnak, tovább a művészet értelmezése és gyakorlata között szakadékok tátonganak generáció, földrajzi területek között, ezért felértékelődik a miskolci esemény jelentősége. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kialakult technika, szervezés mindörökre garanciát adhat a színvonalas megvalósításhoz. A szakmában lezajlott folyamatok, új jelenségek értelmezése is halaszthatatlan. Ezért a rendezők számára is sok át- és megoldandó feladatot tartogat a jövő. A résztvevő alkotók és műveik kvalitása valamint a megkülönböztetett érdeklődés igazolja, hogy érdemes ezt a feladatot tovább folytatni.
Kőnig Frigyes
a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
Elhangzott a XXIV. Miskolci Grafikai Triennále megnyitóján
2008. június 7-én a Művészetek Házában