Előszó
A már régen ízlelgetett, vitákat generáló lehetőség, hogy a miskolci biennále is háromévenként, triennále formájában kerüljön megrendezésre, mára valósággá szelídült.
A tények, hogy megcsappant és bizonytalanná vált a szakmai szervezetek támogatottsága, hogy a grafikai műhelyek működése is labilis lett, hogy az egy évben, egymás sarkában megrendezett biennálék (sokszorosított grafika, akvarell, rajz, színes nyomat) már nem csak a kihívás és inspiráció erejével hatottak, hanem terhet is jelentettek a zömében mind három helyre beadó alkotóknak, elég indokot szolgáltattak a bölcs döntéshez. Az a kérdés, hogy már a mostaninak is ez legyen a neve, vagy csak majd 2011-ben nevezzük így, amikor a huszonötödik kerül megrendezésre és pontosan ötven éves lesz a magyar grafika e jeles intézménye, már kevésbé sorolódott a fontos dolgok közé. A szakmai szervezetek által is megerősített balsejtelem, hogy ebben nehéz anyagi és kiszolgáltatott helyzetben az alkotók gyérebb jelentkezése várható, nem igazolódott, sőt az eddigieket is felülmúlta a pályázó művészek és művek száma. Hitünket erősítve, ez újra életre keltette bennünk azt az érzést, amire a grafika vonatkozásában, mind az alkotói és mind a befogadói oldal az elmúlt évtizedekben többször felfigyelt, hogy ez a rajzolás ősi misztikumára épülő műfaj, minden új technikai kihívás szirén hangját követő metamorfózisai ellenére mégis csak a ráció és a lélek belső vívódásairól a legmélyebben és enigmatikusságával a legmeggyőzőbben tud hatni, és akar szólni hozzánk.
Szólni korunkról, kultúránkról, gondolkodásunkról, örömeinkről, lelki és szellemi betegségeinkről, vívódásainkról, amelyeket egyenként, saját magunk által teremtett mítoszainkban vagyunk kénytelenek sokszor megélnünk, átélnünk. Rádöbbenteni, hogy soha nem volt még ilyen intenzív és jogos a tudat, hogy minden előbbinél nagyobb változásban veszünk részt. Felerősíteni bennünk azt az élményt, amiről ősi mítoszok beszélnek: élve belépünk egy világba, ahová csak úgy juthatunk be, ha magunk számára meghalunk.
Tudatosítani, hogy az egyetemes tudás birodalma összeomlott: a szellemi nemzetiségek ébredését éljük át. Láttatni, hogy a világ felrobbant egymásra visszavezethetetlen világokra, amelyek együtt élnek minden kapcsolat, vagy rangsor nélkül, mégis mindezek a világok egy világot alkotnak: azt, ahol jelenleg élünk.
A válogató zsűri által lelkiismeretesen megmért, kiállításra kerülő anyag igen sokszínű és természetesen különböző mélységű és kvalitású. Öröm a fiatalok szép száma, a nemzedékváltás izgalma, a határon túli, de barátságokkal hozzánk kötődő alkotók jelenléte. Méltó része az eseménynek a Magyar Képzőművészeti Egyetem 100 éves Grafika Tanszéke előtt tisztelgő válogatás és az előző nagydíjas Madácsy Istvánnak az égi kútban is tükröződő képi metaforáinak kortalan emberi értékekre koncentráló kollekciója. A grafikusképzés műhelyeit bemutató sorozatunkban most a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem grafikai tanszéke debütál. A biblia évét ünnepelve Petneki Áron „A grafikai funkcióváltozásai” sorozatának következő tárlataként a „Biblia világa” címmel válogatott tanító műveket a Könyvek Könyvéhez kötődő nyomatokból. A miskolci születésű Ferenczi Sándor pszichológusra, Freud barátjára is emlékezünk a „Pszichokép” címmel meghirdetett pályázati anyagunkkal. A „Bartók+ szlávok” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválhoz kötődően a „A zene lelke - a lélek zenéje” kiírásra beérkezett és minősített grafikák tisztelegnek az immár európai hírű társművészeti rendezvény előtt.
Reményeink szerint a XXIV. Miskolci Grafikai Biennále a nyitott szívű látogatónak változatos kiállításaival elgondolkodtató korképet ad arról a világról, melyben élünk.
A világról, amelyben olyan sokszor tesszük fel magunknak azt a kérdést, hogy saját életünket illetően kihez forduljunk válaszért? Talán a szuper számítógépektől várjuk a végső választ? Vagy a vallástól, a politikától, a tudománytól, a pszichológusoktól, netán egy barátunktól? Kibe helyezzük a bizalmat, a legfontosabb kérdéseket illetően? Vagy mindegyikre figyelve hagyjuk, hogy mind elmondja a maga igazságát, és ezt próbáljuk magunkban harmonikusan egymás mellé illeszteni? Lehetséges-e ez még a „minden egész eltörött” világunkban?
A művek közötti csendes szemlélődés közben, ha konkrét választ nem is kaphatunk, de reményeim szerint felerősödhet majd bennünk az a tudat, hogy az összeroppant Kozmosz pazar építményének romjain a fakó, egydimenziós, színtelen és sivár világunkban, él még közöttünk a remény, a tetten érhető, kiáradó Szellem mindeneket átható, új rendet sugárzó erejében, amely még látszólag Istentől elhagyott korunkban is működik.
Dobrik István
Preface
The possibility of turning the Miskolc biennial exhibitions into a three-year event, a triennial show – that arose several years ago and generated certain debates – has finally come true. The facts that the promotion of the professional organizations has reduced and has become uncertain, and the maintenance of some graphical workshops has turned down, and the burden of the artists that they had to prepare their works to several different biennial exhibitions (graphical, aquarelle, drawing, colour print) that had overwhelmed the challenge and the inspiration, proved to be more than enough to this wise decision. The question of the timing – whether to start the change right now or in 2011, at the time of the 25th exhibition, celebrating the 50 years of this notable institution of Hungarian graphics – did not have any importance. The pre-apprehension of the professional organizations that the poor financial background and the exposed situation of the artists would bring about a reduction in the number of the applicants has not been proven, and the both the number of the artists and the works of art have surpassed the results of the previous years. This fact has strengthened our faith and the feeling that the genre of graphics is a special mixture of the ancient mysticism of drawing and challenge of new techniques, and in spite of its metamorphoses – following the voice of the siren – it is the best and most influential expression of the agony of ratio and psyche with its deep and enigmatic mood.
It can express everything of our age, of our culture, of the way of thinking, of our happiness and the mental-spiritual illnesses, of our struggles that we have to survive day by day in our own myths. What’s more: it can emphasize the fact that we have never had such an important period in our lives full of changes. It can help focusing on the experience of ancient myths: we enter a world alive, but entrance means death at the same time. It teaches that the realm of universal knowledge has collapsed, and consequently we witness the awakening of the mental nationalities. It illustrates that the world has burst into several separate, individual pieces that are not connected any more, that do not show any similarities, do not take part in any collective rank; but at the same time these separate worlds create one universe, the world we all live in today.
The exhibited works chosen by the selective jury represent a manifold, miscellaneous material of different depth, level and quality. It was good to see so many young artists here, to see the exciting change of the generations, and to enjoy the presence of the artists from over the borders. One very important, valuable part of the material is the saluting selection of the 100 year old graphical education of the Hungarian University of Fine Art, and we have to mention an other significant part of the exhibition: the material of the previous Grand Prix winner, István Madácsy, a collection concentrating on everlasting human values, reflecting visual metaphors in the heavenly well. The series introducing different workshops of graphical training this time concentrates on the Graphical Department of the Oradea Partium Christian University. As taking part in the celebration of the “year of the Bible” the actual exhibition of Áron Petneki’s series ‘Changing Functions of Graphics’ represents fine art prints connecting to the topics of the Book of the Books, the Bible. Commemorating the famous Hungarian psychologist, Sándor Ferenczi – born in Miskolc, a friend of Freud – a special part of the exhibition salutes with the material of our competition ‘Psycho - Image’. Joining the annual Miskolc International Opera Festival – this year “Bartók + the Slav” – we exhibit graphical works of art with the title “Soul of the music, music of the soul”, thus taking part in the event of European fame of the joint program.
We do hope that the 24th Miskolc Biennial Exhibition of Graphical Art – with its various, manifold exhibitions – will meet the spectators interest and needs, providing a complete, pensive and solemn overview of contemporary art and the world we live in.
About the world, in which we ask the question so frequently: whom to ask in connection with our personal lives? Should we ask the computers, the psychologists, or a friend of ours? Whom should we trust in connection with the most important personal problems? Should we ask each of them, listen to their pieces of advice, and then the responsibility is ours: we have to fit the answers and try to find the best solution to our problems. Is it possible at all in our “broken” world?
While silently contemplating on the exhibits we won’t be able to get a perfect answer to these significant questions, but the consciousness may get stronger that on the ruins of the gorgeous buildings of the collapsed Cosmos, in the one-dimensional, colourless, barren, vague world of ours there is still a power existing: the hope of the Spirit that is able to create a new order, to impact and influence everything even in this ‘God-left’ world of ours.
István Dobrik