Rákóczi-ház

    A FÉNYKÉP VARÁZSA
    VÁLOGATÁS A 80-AS ÉVEK MAGYAR FOTOGRÁFIÁIBÓL

    1999. ÁPRILIS 08 - MÁJUS 09.


 

Dobosy László: Rekviem

     

    A Miskolci Galériában 1998-ban elkezdett fényképtörténeti kiállítás-sorozat második részét, a 80-as évek magyar fotográfiájának termésébol válogatott mustrát láthat most a közönség. Ez az évtized azért is fontos, mert ezzel indult útjára az az idoszak, amit a magyar fotográfia fellendülése második korszakának nevezhetünk. Ekkor kezdtek lazulni azok a tényleges vagy vélt kötöttségek, amelyek, ha nem is akarták a szó szoros értelmében korlátozni az alkotó folyamatokat, de abba bele tudtak avatkozni. Ebben az évtizedben kezdett érvényesülni a tehetség és a kreativitás, bátor és sokat sejteto kísérletezés indult meg, a megújulni képes idosebb alkotók mellé felzárkóztak a fiatalok. Javult a nyersanyag ellátás, és egyre több kiadvány, kiállítási kép került az érdeklodok kezébe a világ minden tájáról.

     

    Jung Zseni: 1986 áprilisa

    Ekkor kezdte megérinteni a fotográfia ügyében elkötelezett kultúrmunkásokat a vállalkozás lehetoségének szele. Ennek köszönheto, hogy az akkori Miskolc Város Muvelodési Központ a Herman Ottó Múzeum és más intézmények közremuködésével egyedülálló, céljaiban és méreteiben is impozáns vállalkozásokba fogott. Országos tematikus pályázatokat hirdetett, és megszervezte a Sebesvízi Alkotótáborok sorozatát. Az ösztönzo légkörben készült alkotások jelentos része a Herman Ottó Múzeum Fényképtörténeti Gyujteményét gazdagítja. Így vált lehetové, hogy egy évtized múltán elovegyük és bemutassuk a második nagy korszak kezdo lépéseit.

    Peterman Károly: A mélység vonzása

    A kiállítás szerkezetében megkíséreljük bemutatni a muhelymunkát befolyásoló gondolatokat, és azt, hogy az alkotók a tér-ido-mozgás alapkategóriái mellett hogyan tudták megközelíteni az elvontabb fogalmakat, mint pl. a kötodések vagy a pozíciók, és hogyan tudtak szembenézni önmagukkal az önarckép témakörében.

Katkó Tamás: Valahol valaki

Hajdú József: Fontos állásban

    A rendelkezésre álló hely nem tesz lehetové bovebb válogatást, netán a közel kétezer darabból álló teljes gyujtemény kiállítását. Mégis hisszük, hogy a bemutatott válogatás információt tud szolgáltatni a nézo számára a 80-as évtized törekvéseirol. (Tarczai Béla)

Wagner Ferenc: Hajnal a Nagymezon


     

    A KIÁLLÍTOTT KÉPEK JEGYZÉKE

     

Fiatal fotó 1982-83.
Kerekes Gábor: Fotó I-II.
Lugosi Lugó László: Motívum a naplóból
Pácser Attila: Színes madzag

Rockfotó 1983.
A. Horváth Péter: Hallgatóság
Budai Csilla: Edda Muvek
Hajdú József: Harc a közönségért
Hegedus György: Rock
Mencseli Tibor: Edda Muvek
Pácser Attila: Bizottság
Szathmáry-Király Ádám: Kézjel

Önarckép 1984.
Germán Péter
Gink Károly
Kálmándy Ferenc
Lokös Zoltán
Németh József
Pólya Zoltán
Tillai Erno
Vékás Magdolna

Mozgás 1985.
Chochol Károly: Színpadi mozgás
Csoma Károly: Lebegés
Germán Péter: Osz
Juhász Miklós: Cím nélkül
Körtvélyesi László: Tánc
Pólya Zoltán: Lendület
Dr. Szász János: Séta
Szemerédy Zoltán: Cselgáncs
Tóth László: Felém távolodás
Tóth László: Tuno ido
Vécsy Attila: Mozgás

Tér 1986.
Eifert János: Boszorkánytánc
Kiss István: Forgatható kép
Lehotka László: A csend
Somogyi Tamás: Várakozás
Szalczer Tamás: Fák
Szathmáry-Király Ádám: Jelenés

    Ido 1987.
    Balla András: A pillanat
    Drozsnyik István: Születésnapomra
    Eifert János: Adam Amsels emlékére
    Jung Zseni: 1986 áprilisa
    Kuchta Nándor: Cím nélkül
    Kuchta Nándor: Látomás a várban
    Peterman Károly: A mélység vonzása
    Török László: Idézet Balaskó Jenotol
    Zombor Gyula: Ido
     
    Kötodések 1988.
    Funák András: Kötodés
    Jung Zseni: Ölelés
    Katkó Tamás: Tamási Áronnak
    Kovács Sándor: Elottünk áll
    Kuchta Nándor: Átlényegülés
    Tóth Károly: Kötodés
    Tóth Károly: Bányatelep 1988.
     
    Pozíció 1989.
    Bajtai Lajos: A park 1989.
    Balázs Béla: Emlék az udvarról
    Dobosy László: Rekviem I-III.
    Hajdú József: Fontos állásban
    Herbst Rudolf: Eleség reményében
    Kovács Melinda: Merénylet
    Szalay Ákos: 1982. Május 1.
    Szalay Ákos: Torzó
     
    Sebesvíz 1989.
    Katkó Tamás: Valahol valaki
    Wagner Ferenc: Hajnal a Nagymezon

 

     

Vissza a Kezdõoldalra