Dr. Dobrik István bevezetõje
 

"Mûvészetet teremteni a legszerényebb és legkeményebb hivatás,
de egyszersmind sors is, és mint ilyen mindannyiunknál nagyobb,
hatalmasabb valami, s végtére is megmérhetetlen" (Rilke)

Egyre intenzívebben érzem annak jogosságát, hogy ebben a minden eddigit felülmúló változásban valóban létezik a szellemnek egy új stílusa.
Mindannyian átéljük azt az élményt, amirõl õsi mítoszok beszélnek: élve belépünk egy világba, ahová csak úgy juthatunk be, ha a magunk számára meghalunk.
Körülöttünk, elõttünk, bennünk minden megváltozott.
A valóság rendezett képétõl távolodva világok váltják fel a világot, érvényével küszködik a hierarchia.
A gondolat és a képzelet vizuális realizmusát felváltja egy, a már nem a természetes érzékelés mintájára készült, különös összefüggésû világ.
Az érzékelt, elképzelt és megragadott valóság rendje mögött felsejlenek a Rend megalapozó és fenntartó, láthatatlan alapjai.
A tisztábbanlátásra esélyt adó, elmúlt idõ távolából most tudatosult bennem, hogy ez az érzés kerített hatalmába akkor is, amikor Urbán Tibor egyik kiállítását méltatva a "félig értett dolgok igézetérõl" beszéltem.
Mûvészetteremtõ szándéka és akarata a korszellemnek ebben az új stílusában válhat értelmezhetõvé, kapcsolódva a nyelv logikai kriticizmusához is.
Felfedezni a tudattalant a tudat alatt.
A szenvedélyeket a gondolat mögött.
Felfedezni a világ jelenlétét a világ képzetének felfedezése elõtt.
Megfordítani saját kiindulási evidenciánkat, hogy a mélybõl megalkothassuk különös szerzeményeinket.
Urbán Tibor ugyanakkor nem akar szabadulni a rárótt valóságtól sem. Alkotásvágyának a szellem szabadságában merítkezõ, megszelídült indulatai egyben arra is irányulnak, hogy találkozzanak egy alkotottal, amely az alkotást megelõzi.
Mindezt nem csak az ismeret és az érzékelés status quo-jában keresi.
Tisztelve, de mégis eltökélten fordítja fel a régi rendet, hogy korunkat - ha kell játékosan - megszólítva, megsejttesse a valóság forrásánál rejtõzködõ múltat.