XXIII. Miskolci Grafikai Biennále
Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum
2006. június 3 - szeptember 3.
A magyar grafikusművészek közel fél évszázados fórumának középpontjában idén is a hazai grafika múltja, jelene, jövője, stílus- és formaváltozásai állnak. A XXIII. Biennále az utóbbi két évben született műveken keresztül ad áttekintést a hazai sokszorosított grafikáról, a meghívott közép-kelet európai művészek alkotásain keresztül pedig nemzetközi kitekintést kínál. A szakmai zsűri által válogatott alkotások mellett egyéb kiállítások is színesítik a programot. A grafikusképzés műhelyeit bemutató, idén induló sorozat első vendégeként a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola tanszékei mutatkoznak be, valamint a bietigheim-bissingeni Városi Galéria által rendezett 2004-es Linóleummetszet Triennále anyagából készült válogatás látható. A kísérő kiállítások között tekinthetjük meg a XXII. Miskolci Grafikai Biennále nagydíjasának, Nagy Gábor Györgynek kamara-kiállítását, kortárs szerb grafikai anyagot, valamint a biennále grafikatörténeti sorozatának újabb fejezetét „Jel, gesztus, érzelem” címmel.
VÉDNÖK
Bozóki András
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztere
Jancsó Miklós
Filmrendező, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Elnöke
Káli Sándor
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere
A BIENNÁLE FŐRENDEZŐJE
Dobrik István
RENDEZŐ
Dévényi István
A BIENNÁLE KURÁTORAI
Kákóczki András, Madarász Györgyi
A KIÁLLÍTÁS TECHNIKAI RENDEZŐI
Fogel János, Mihály Attila, Molnár János, Urbán Tibor
FŐ TÁMOGATÓK
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – Nemzeti Kulturális Alapprogram
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata
Szépmesterségek Alapítvány
DÍJALAPÍTÓK
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Bizottsága
Magyar Grafikusművészek Szövetsége Magyar Grafikáért Alapítvány
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesülete
Magyar Művészkönyvalkotók Társasága
Magyar Elektrográfiai Társaság
Fiatal Képzőművészek Stúdiója
Godot Galéria
MissionArt Galéria
Operafesztivál Kht.
Szépmesterségek Alapítvány
A VÁLOGATÓ ZSŰRI TAGJAI
Bán András művészettörténész
Butak András grafikusművész
Damó István grafikusművész
Dévényi István művészettörténész
D. Udvary Ildikó művészettörténész
Haász Ágnes képzőművész
Horváth Kinga grafikusművész
Kishonthy Zsolt művészettörténész
Kótai Tamás grafikusművész
Nagy Gábor György grafikusművész
N. Mészáros Júlia művészettörténész
Nagy T. Katalin művészettörténész
Sárkány Győző grafikusművész
Somorjai Kiss Tibor grafikusművész
Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író
Szurcsik József grafikusművész
Zsubori Ervin képzőművész
A DÍJZSŰRI TAGJAI
Dévényi István művészettörténész
Nagy Gábor György grafikusművész
Prutkay Péter képzőművész
Szeifert Judit művészettörténész
Hudra Klára művészettörténész
A BIENNÁLE KIÁLLÍTÁSAI ÉS HELYSZÍNEI
A XXIII. Miskolci Grafikai Biennále nemzeti anyaga
Miskolci Galéria – Rákóczi-ház (Rákóczi u.2.)
Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ideje alatt 10-23 óráig
Nagy Gábor György, a XXII. Miskolci Grafikai Biennále nagydíjasának kamara-kiállítása
Miskolci Galéria – Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2.)
Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ideje alatt 10-23 óráig
„Bartók” – Csak tiszta forrásból
A „Bartók+Verismo 2006” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál pályázati anyaga
Miskolci Galéria – Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2.)
Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ideje alatt 10-23 óráig
Válogatás a 2004-es Bietigheim-Bissingeni Linóleummetszet Triennále anyagából
Herman Ottó Múzeum (Papszer u. 2.)
Rendező: Isabelle Schenk Weininger
Nyitva: hétfő kivételével 10-16 óráig
A grafikusképzés műhelyei I. – A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem
Miskolci Galéria Petró-ház (Hunyadi u. 12.)
Rendező: Bán András
Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig
„Előtte-utána” Kortárs szerb grafika
MissionArt Galéria (Széchenyi u. 14.)
Rendező: Sava Stepanov
Nyitva: hétfőtől péntekig 10-16 óráig
„A grafika funkcióváltozásai” IV. – Jel, gesztus, érzelem
Miskolci Galéria Petró-ház (Hunyadi u. 12.)
Rendező: Petneki Áron
Nyitva: hétfő kivételével 10-18 óráig