BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE


Részletek a "Magyarország megyéi" sorozatban megjelent
"Borsod-Abaúj-Zemplén" címû kötetbõl

A képek eredeti helye a
"BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN
MEGYEKÖNYV ".


A BÜKK

A Bükk tömbje viszonylag érintetlen szigetként emelkedik ki ipari-mûvi környezetébôl, meredek letöréseivel, vadregényes alakzataival pedig sajátosan ékelôdik be az Északi-középhegység lankás-dombos tájai közé. Mészkôfennsíkja, szurdokvölgyei, karsztjelenségei, tájképi megjelenése, érdekes, a jégkor utáni klímaváltozások emlékeit ôrzô növény- és állatvilága, ôsemberleletei méltán keltik fel az érdeklôdést a hegység iránt.

A Bükk földrajzi körülhatárolását legegyszerûbben nyugaton a Tarna, keleten a Sajó völgyével húzhatjuk meg. Északon a hegység a Borsodi-medencére, délen pedig a Bükkalja törmelékkúpjaira hanyatlik le az Észak-alföldi-hordaléksíkság irányába.

Egész tömegét tekintve az ország legnagyobb kiemelkedése, hiszen központi része 600-959 m (Istállós-kô).A Bükk az Északi-középhegység legidôsebb és legösszetettebb szerkezeti egysége, ugyanis a föld fejlôdéstörténetének ókori idôszakában a Variszkuszi-hegységrendszer tagja. Ezt az ókori tönköt, feldarabolódása és lesüllyedése után, a karbon korszak elejétôl a juráig tenger borította, amelybôl vastag üledékes rétegek rakódtak le az eredeti felszínre. Az ókori és középkori agyagpala és homokkô mellett a legjelentôsebb alaptömeg a triász mészkô. Az egykor szépen, vízszintesen kiült üledékeket a földtörténeti középkorban fellépô hatalmas kéreg-mozgató erôk nem hagyták érintetlenül. Az üledékes rétegek meggyûrôdtek, és a nagy nyomás miatt egymásra csúszva felpikkelyezôdtek, sôt néhány helyen (mint például az Upponyi-vonulat) az idôsebb rétegek kerültek a felszínre. A hegységképzô mozgásokkal egyidôben a triász vulkánosság is éreztette hatását, s mélységi magmás kôzeteket, wehrlit, gabbró és diabáz anyagot halmoztak fel. A késôbbi lepusztulás eredményeként ezek az anyagok a felszínre kerültek, mint azt a Szarvas-kô érdekes megjelenésû sziklái példázzák.

A harmadkorra szárazzá vált felszín az eróziós folyamatoknak kitéve tönkösödött, miközben a hegység elôterében folytatódott a tengeri üledékek, homok, homokkô, agyag, márga lerakódá-sa, sôt a sekély tengeröblökben széntelepek is keletkeztek. A miocén vulkánosság a hegység déli és keleti peremterületein Egertôl Sajószentpéterig vulkáni anyagokat (riolit, riolittufa, andezittufa) juttatott a felszínre. A harmad- és negyedkor átmeneti idôszakában az újra fellépô kéregmozgások a gyûrt szerkezetet töréses szerkezettel gazdagították, s a hegységet feldarabolták. A törések mentén egyes tömegek lesüllyedtek és medencéket hoztak létre, rníg mások kiemelkedtek, kialakítva a fennsíki területeket. A létrejövô szintkülönbségek fokozták az eróziós ráhatásokat, s a peremterületeket a vízfolyások feldarabolták, dombvidékké formálták. A hegység töréses-gyûrt szerkezetével a Kárpátok gyûrt takaróredô rendszerének a tartozéka, s ezért a Kárpátok legbelsô önálló takaróegységének kell tekinteni.

A jégkorszakban a Bükk az eljegesedési zónák peremterületén helyezkedett el, így felszínét a fagy és a jégkor felmelegedési fázisaiban a víz jelentôsen átformálta. Ez már a közelmúlt történetéhez tartozik, hiszen a Szeleta-, Istállós-kô, Kôlyuk, Subalyuk-barlangokban ott találjuk az ôsemberi kultúra nyomait. A barlangok belsô kitöltése megôrizte a jégkorszak fosszíliáit, a felszín alkalmas helyein a jégkori flóra és fauna néhány képviselôjével is találkozunk.

A tengeri üledékek keletkezésétôl eltelt körülbelül 350 millió év alatt a kéregmozgások és a felszínformáló erôk lenyûgözô munkát végeztek. Ezt csodálhatjuk meg ma a hegység felépítésében, tájképi alakulataiban. A felszín alaktani sajátosságai alapján a hegység tömegét három viszonylag jól körülhatárolható részre bonthatjuk.

A magas Bükk vagy Bükk fennsík a hegység 900 m fölé emelkedô központi, mészkô, dolomit, pala alapanyagú tömegét foglalja magába. Legszembetûnôbb jellegzetessége a karsztosodás. A föld alatt cseppkövekkel ékesített barlangrendszerek, a felszínen a könnyen málló alaphegységi anyagokból kipreparálódott keményebb mészkô és dolomit kibúvások, az ún. töbrök és töbörsorok, vagy más néven uvalák találhatók.

A körülbelül száz négyzetkilométernyi kiterjedésû fennsíkot a Garadna-patak tektonikus, majd erózió által átformált völgye Kis- és Nagy-fennsíkra osztja. A viszonylag nyugodt vonalvezetésû tönkfelszín peremén a "kövek" kopár sziklafala, meredek leszakadása szembetûnô. A Kis-fennsíkot a Garadna völgye felé a Magas- és Köpüs-kô vigyázza. A fennsík peremét keletrôl nyugatra indulva az Örvény-kô és Látó-kövek, majd a Bél-kô, a Tar-kô és a Három-kô karéjozza.

A hegység mélyében levô barlangok rendszere részben ismert. A barlang- és cseppkôképzôdésre kiválóan alkalmas mészkôtömeg azonban állandóan változik. A kiemelkedôben levô hegységben a patakok egyre mélyebbre vágódnak, s az évezredek folyamán az egykor vizüket gazdagon kiöntô forrásbarlangok elveszítették az ôket létrehozó vízfolyásaikat, elöregedtek. A magasra emelt, tág üregû barlangok szintje alatt új járatok keletkeznek, a régiek pedig új funkciót nyernek. Ennek megnyilvánulása volt az a jégkorszakban megkezdôdô folyamat, amikor a hûvösebbé váló klíma elôl az élôlények egy része a barlangokban keresett menedéket.

A középsô Bükk a központi elhelyezkedésû fennsíkot 400-600 m magas rögeivel veszi körül. A szintén mészkô felépítésû csúcsok némelyike impozánsan emelkedik ki fehér szikláival az erdôsült hegyormok közül. Némelyikük, mint például Odorvár, Gerennavár, Dédesvár természetes erôdítményként is szolgált. A magas Bükk peremén fakadó, a fennsíkot megcsapoló bôvizû források eróziós völgyei többnyire a tektonikus vonalakat követve dúsan szôtték át a középsô Bükk területét. A mély szurdokvölgyekkel, meredek hegyoldalakkal tarkított táj formai ellentéte a nyugodt platónak. A mészkôtakaró egysége sok helyen megbomlott, egy-egy mészkôrög lesüllyedt vagy a fennsíktól elszakadt s elôretolódott. A mészkô sok helyen agyag-palába vagy riolittufába ágyazódott be, majd azok lekopása után bizarr formában került a felszínre.

A mészkôrögök övezetét az alacsony Bükk harmadkori dombvidéke öleli körbe. Alapanyaga tengeri üledék, homok, homokkô, márga, agyag, valamint miocén vulkáni termékek. A felszínében újra megcsendesedô dombvidék vízfolyásoktól erôsen tagolt. Eredeti arculatán az emberi tevékenység már sokat változtatott.

A hegység növénytakarója az Északi-középhegység flóravidékén belül önálló flórajárást alkot. Növényvilága bennszülött, magashegyi és jégkori maradványfajokban gazdag. A klímaviszonyok sokszínûsége, a magasan fekvô fennsíki töbrök és bükkösök, valamint a szurdokvölgyek északias klímajellege, ugyanakkor a peremtöréseken kiemelkedô kövek déli kitettségû lejtôinek ettôl sokban eltérô hôrnérsékleti, szél- és csapadékviszonyai sajátos összetételû növény- és állatvilág kialakulásához vezettek.

A Bükk-fennsíkon a hegyi réteket és lápréteket, szôrfû gyepeket, magaskórós társulástöredékeket montán bükkösök övezik. A bükkös zónában savanyúságkedvelô áfonyás bükkösöket, szurdokerdôket, hárs-kôris sziklaerdôket, az alacsonyabb zónában elegyes bükkösöket, majd a tölgyes övben cseres és mészkedvelô tölgyeseket találunk. A szôrfû, a vörös áfonya, a macskatalp, a szártalan bábakalács, az északi sárkányfû, az orosz küllôrojt, a tárnicsok és sisakvirágok fajai a fennsíki töbrök növényei. A sziklagyepekben deres csenkesz, bükki nyúlfarkfû, daravirág, magyar perje és magyar kôhur, a szurdokokban a havasi turbolya, a holdviola, a kétvirágú viola, a havasi iszalag, a montán bükkösökben a bérci rózsa, a fürtös bodza, az örvös salamonpecsét, a sugárkankalin, a cseres tölgyesekben a hegyisás, a vitéz bükköny, a karsztbokorerdôkben a cserszömörce, a sztyeppréteken a tavaszi hérics, a leány- és hegyi kökörcsin példányai díszlenek.

Ez a változatosság az állatvilág összetételében is érvényesül. A terület a déli irányból áramló szubmediterrán, az északról érkezô kárpáti és magashegyi, valamint kontinentális és szibériai jellegû állatfajták találkozópontja; legértékesebb elemeit a nagy kiterjedésû vegetációs övek tartalmazzák, mert a más helyen már megritkult fajok nagy egyedszámú populációinak adnak életteret. Amíg az itt található gerincesek fajai jól ismertek, az alsóbbrendû csoportok feltárása a jövô feladata. A rovarok közül fôként a lepkefajok említhetôk, mellettük az erdôlakó bogárfajok gyérülésük miatt is figyelmet érdemelnek. Az orsós csiga, a zöld forráscsiga, az Unger pisztráng és Petényi márna, a pannon gyík és alpesi gôte, a bajszos sármány, a holló és uhu elôfordulása mind a fauna gazdagságáról tanúskodik.

E hatalmas értékeket képviselô területen az emberi tevékenység számos sebet ejtett. A táj és az élôvilág pusztulásának megakadályozására az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 1976-os elnöki határozata létrehozta a Bükki Nemzeti Parkot. A nemzeti park területe közel 39 000 ha, amelynek kétharmad része esik Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. A nemzeti park rendeltetése elsôsorban a Bükki középhegységi táj természeti adottságainak megôrzése, a gazdasági, kulturális érdekek egyeztetése a természet szükségleteivel.

A Bükk nagy átfogó ismertetése után induljunk el a fôbb utakon a hegység belseje felé. A Miskolctól Egerig szerpentinezô út a Bükk közlekedésének fô tengelye, s az idegenforgalmi szempontból már feltárt értékeket is itt érhetjük el. Lillafüred felé közeledve a Puskaporosi-sziklaszurdok kapuján haladunk át, felettünk a Molnár-szikla és a Szeleta-tetô sziklagerince emelkedik. A sziklaoldalban Hámor felett a Szeleta-barlang széles szádája tátong. A Herman Ottó érdemeként itt megindult ásatások nyomán derült fény a bükki ôsember és kultúrájának létezésére. Hámortól Lillafüredig haladva a Szinva mésztufagátjára épült Palota Szállóban és a vízesésben gyönyörködhetünk.

Lillafüred idegenforgalmi centrum. A Hámori-tó, a ritkaság számba menô Petôfi-mésztufabar-lang, az István-cseppkôbarlang, valamint a szubalpin környezet méltán emeli erre a rangra. Herman Ottónak állít emléket az ô kedvenc "Pele-lakában" látható kis kiállítás.

Lillafüred a bükki túrák kiindulópontja is. A Garadna völgyén haladva elérhetjük a Kis-fennsík nevezetes köveit és barlangjait, a szentléleki turistaházat, a Látó-köveket. Innen kapaszkod-hatunk fel a Nagy-fennsíkra is Bánkút és Jávorkút irányából. Bánkút télen az ország legjobb hóviszonyaival rendelkezô síterep, nyáron kellemesen hûvös klímájú kirándulóhely. Lillafüredrôl Létrás-tetôre feljutva érhetjük el a Nagy-fennsíkot leghamarabb, s szép gyalogtúrákat tehetünk a fennsík túlsó pereméig. A töbrökkel, magashegyi bükkösökkel, hegyi rétekkel gazdagított felszín a természetjárók paradicsoma. A tájképi egység a kutatók számára is sok érdekességet kínál. A bükki töbrök zord mikroklímája (a nyári hónapokban is mérhetô fagypont alatti hômér-séklet) a növény- és állatvilág összetételében is érezteti hatását. A fennsík peremhelyzetû köveirôl csodálatos kilátás nyílik a környezô hegyekre. A fennsíkról vadregényes völgyeken ereszkedhetünk le a Bükk lábánál levô településekhez. A Lusta-, a Leány-, az Ablakoskô-, a Háromkúti-völgy bejárása más és más élményt, látnivalót nyújt.

A Lillafüred-Eger úton haladva érjük el Hollós-tetôt, ahol kempinget és turistaházat is találunk. A mûút itt háromfelé ágazik. Balra haladva Bükkszentkeresztet, jobbra Eger felé Répáshutát, középen pedig a Hór-völgyön át Mezôkövesdet érhetjük el. Bükkszentkereszt és Répáshuta üdülôközpontok, sok új, a tájba még nehezen illeszkedô házzal.

A Gyertyán-völgy, Hór-völgy kivezet bennünket a Bükk déli kapuján, miközben elhagyjuk Tebepusztát, az Odorvárt, az Oszlát, a Subalyuki-barlangot és a Hór-völgy sziklakapuját. A mészkô világából a vulkáni tufák világába érünk, és Szomolya vagy Cserépváralja közelében megnézhetjük a Kaptárköveket. A puha riolittufába az itt élô emberek egykor kaptár alakú mélyedéseket vájtak méhészkedés céljából.

AZ UPPONYI-HEGYSÉG

A Bükk hegység észak-északnyugati oldalán Uppony-Nekézseny vonalában elszakított pillérként emelkedik a kis Upponyi-hegység, mely a Bükk tömegétôl szerkezetileg elkülönül. A két hegység között az teremt kapcsolatot, hogy a Bükk fiatal alaphegységi képzôdményei ugyanezen a variszkuszi aljzaton ülnek. Az alaphegység karbon korú kristályos mészkôbôl, homokos agyagpalából, homokkôbôl, majd vulkáni tevékenység révén diabázláva és diabáztufa kôzetrétegekbôl épül fel.

A hegység elôterében, Dédestapolcsány körzetében 5,8 millió m3 térfogatú mesterséges víztározót alakítottak ki mely Ózd és Kazincbarcika térségében mintegy százezer lakos vízellátását biztosítja. A víz tisztaságának megmaradását környezetének tisztasága garantálja, ezért vízgyûjtô területének nagy részét, 8510 ha területet, Láz-bérci Tájvédelmi Körzet néven 1975-ben védetté nyilvánították.

A vízminôség védelmén túl a földtani, növény- és állattani értékek is indokolják a terület védelmét. Az Upponyi-hegység földtanilag legértékesebb része a 400-500 m hosszúságú Upponyi-sziklaszoros szurdokvölgye, az ún. Vízköz. A szurdok két oldala karsztos formakincsekben gazdag, meredek sziklafalak, kôgombák, kôfülkék láthatók. Kiemelkedô jelentôségûek az Upponyi-sziklaforrás és a Cibróka területén a geológiai feltárások kövületeiben szépen megôrzött sárgás és fekete levéllenyomatok, amelyek a szarmatakori flóra emlékei.

Az Upponyi-szoros növényvilága is gazdag. A Bükk flórajárásához tartozó területen botanikai szempontból jelentôs a vetôvirág, a cseh tyúktaréj, a havasi ikravirág, a pongyola harangvirág és a szürke napvirág elôfordulása. Állatvilága fôleg madártani vonatkozásban kutatott. A kerecsensólyom és az uhu páratlan értékû lakói a területnek.